Kezdőoldal

Húsvéti pásztorlevél

Hozzászólás

 

„A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: Mit keresitek a holtak között az élőt?” (Lk 24,1-5)

 

Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!

Az est sötétségében a csillag fénye örömmel töltötte el mindazokat, akik látták a csillagot, mely utat mutatott a jászolbölcső fele. Évezredek óta ez a karácsonyi üzenet. Húsvét reggelén a fény, a világosság, az élet, az isteni szeretet győzelmét köszönjük meg teremtő és gondviselő Atyánknak.  Húsvétban, a szüntelen változás és mulandóság között az örökkévaló világosság diadalát ünnepli az Istenben bízni tudó ember. Erre tanított, figyelmeztetett a Názáreti Jézus. Nemcsak ott és akkor, hanem azóta is. Akik követőinek és tanítványainak tudják magukat, az Istentől kapott világosságnak, fénynek a hordózói akarnak lenni. „Ti vagytok a világ világossága…” (Mt 5,14) tanítja Jézus, és így szól Pál apostol is: „Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok….” (1Thessz 5,5) Ez a húsvét örök örömüzenete!

A Názáreti Jézus Isten örökkévaló szeretetét tette nyilvánvalóvá életében és tanításában. A keresztfán imádkozni tudó Mester a feltétel nélküli Istenbe vetett hit örök példája, aki a szeretet erejének felismerésére, hordozására és továbbadására tartotta képesnek az embert. A szeretetben való élet juttatja el az embert egy „magasabb” szintre ebben a szüntelenül változó, alakuló világban, és teszi képessé Isten gyermekét arra, hogy az egymásnak feszülő ellentétek között megteremtse a harmóniát. Ez által a szeretet által lesz emberibb és Istennek tetszőbb a világ. Ezt a szeretetet nem lehet keresztre feszíteni, koporsóba zárni. Ez a szeretet a nagypénteki gyász feletti, és az első húsvéti reggeltől e szeretet a mindenek feletti győzelmet jelenti. Ez a győzelem az Élet. Ezt kell igazolnia a te mindennapi életednek és munkádnak. Ez a húsvéti hit tartalma. Nem a halál, a megsemmisülés, hanem a szeretetteljes lélek győzelme. A látható és láthatatlan világ ellentétét a benned élő szeretettel tudod feloldani. E benned élő, munkálkodó szeretet által tapasztalod meg és kapcsolódsz be az örökkévalóságba, Isten élő világába. Ez a szeretet láttatja meg az emberrel minden bezártság és mulandóság között is, hogy az örökkévalóság részese. A tanítványok ezt ismerték fel a Mesterben. Ez a felismerés segítette abban őket, hogy hitet tegyenek Jézus faggató kérdésére: „ Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6,68)

Húsvét ünnepén bennünket is kérdez a Názáreti Jézus: Ti is el akartok menni? Nézz körül: sokan elfordultak, visszahúzódtak, bezárkóztak, körülfalazták magukat. Meggyérültek embertársainkkal a találkozások, meglazultak a személyi, baráti családi kapcsolatok, sokan elfordultak attól a közösségtől, mely Jézus tanítását hivatott hirdetni.

A keresztfán imádkozó Jézus megmutatja az ember számára a legértékesebbet: az Isten melletti megállást, az Istenben maradást. Ez az imádság indítja a római századost arra, hogy felismerő vallomást tegyen a keresztfa alatt: „Ez az ember valóban igaz volt.” (Lk 23, 46–47). Ez a leírás a nagypénteki tragédia vége, de a húsvéti diadal kezdete is. A lélek olyan mélységét mutatja föl Jézus imádsága, ahol Isten jelenvalósága „kitapintható”. Ez az istengyermeki mivolt, a feltétel nélküli bizalom, a teljes odaadás, a hit és szeretet győzelme.

Jézus tanításának és egész működésének ez a központi gondolata: az ember Istentől kapott szellemi, lelki tálentumaival, mint Isten gyermeke, hogyan tudja Isten ügyét hittel és szeretettel szolgálni. Az ember életének értéke abban van, hogy Istent megismeri és megmarad mellette úgy, ahogy Jézus tanította és példájával mutatta. Ez a győzelem a halál felett.

Jézus tanítását nemcsak hirdetni kell, hanem e tanítás szerint kell élni, példáját követni. Törekedni kell az általa felállított mércéhez, az emberséghez, az istengyermeki mivolthoz felnőni. Ebben segít az a szeretet, melyre Jézus tanított, melyről példát mutatott. Ez által a szeretet által találunk egymásra: családban és közösségben. Ne legyen „üres sziklasír” a mi életünk, hanem legyen teljes az örökkévaló szeretettel.  Ez a húsvéti győzelem a nagypénteki gyász felett, az örökélet öröme a halál felett.

A szeretet Istene adjon áldott húsvéti ünnepet, és vezessen tovább életutunkon. Maradjon áldásával életünkön, és szentelje meg húsvéti örömünket. Ámen.

Kolozsvár, 2016. húsvét nagyhete                    

                                Bálint Benczédi Ferenc  unitárius püspök

Főpásztori köszöntés újév reggelén

Hozzászólás

Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!

Istenben bízó hittel és nagy szeretettel köszöntöm újév reggelén unitárius híveinket, minden gyülekezetet, szórványban élő híveinket, lelkészeket és gondnokokat. Nincs szebb és áldottabb pillanat életünkben, mint amikor magunk mellett érezzük családtagjainkat, barátainkat és bizalommal teli lélekkel közös örömeinkről, sikereinkről vagy épp gondjainkról tudunk őszintén beszélni. Újév reggelén örömteli tiszta érzés van szívemben, hogy a nehézséggel és megpróbáltatással teljes esztendő napjai után, őszinte érzéssel és bizalommal fogalmazhatom meg jókívánságaimat gyülekezeteink, híveink és minden jó érzésű embertárs felé.

Az elmúlt esztendő eseményei arról győztek meg, hogy sokunkban a jó szándék lakozott, hogy egyházunkért, közösségünkért szívvel-lélekkel tudtunk dolgozni. Lelkészeink és híveink feladatukat, munkájukat igyekeztek lelkiismeretesen elvégezni, magyar unitárius anyaszentegyházunkat tovább gyarapítani szellemi és anyagi értékekkel. Messzire szakadt híveinkkel és a világ unitárius közösségeivel is igyekeztünk a testvéri kapcsolatokat ápolni, az egymásra figyelést erősíteni.

Az eredmények és sikerek mellett azonban voltak nehézségek, megpróbáltatások is, bár a sok egymásnak feszülő személyi érdek nem uralta el annyira közösségi életünket, hogy szem elől tévesszük a közös célt: valláserkölcsi közösségünk megtartását és erősítését. Egyetemes unitárius kincsünk a jézusi evangéliumban gyökerező összetartozás, testvériség. Csak úgy tudunk tovább élni, dolgozni és gyarapodni, ha egymás mellett meg tudunk maradni és a szó igaz értelmében egymás terhét felelősségteljesen hordozzuk. Hiszem, és azért imádkozom, hogy Isten gondviselő szeretete adjon bölcsességet, hogy az egymásnak feszülő véleménykülönbségek között megtaláljuk az egyetértést, azt a közös utat, melyen együtt tovább tudunk haladni. Ehhez semmi más nem kell csak az Isten- és emberszolgálat alázatos felvállalása. Jézus tanítása kell felerősödjön lelkünkben:„tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11,29/b). Újév reggelén ezért imádkozom és imádkozunk. Az örökkévaló egy igaz Istenünk segítsen megtalálni a közös utat, és adjon erőt az evangélium szellemében, hogy munkásai tudjunk maradni a szolgáló szeretetnek.

Kedves Testvéreim! Évezredek távolából szól felénk a zsoltáríró üzenete az új év első reggelén „Most azért mit reméljek, oh Uram!?” (Zsolt 39,8). Mennyi gond és bizonytalanság között vergődünk egyénileg és közösségileg! A gazdasági, pénzügyi gondok mellett súlyosbodik a szellemi és lelki válság, melynek jelei naponta tapasztalhatóak. A rossz értelemben vett versengés és irigység behálózta sokunk szívét.   Meglazultak a családi, rokoni, nemzeti együvé tartozás kötelékei. Sokan tesszük fel magunknak vagy a mellettünk élőnek a zsoltáros kérdést. Ilyen körülmények között mit remélhet az ember?

A megtisztuláshoz és tisztánlátáshoz szükséges, hogy az önvizsgálat megtörténjen. Isten jelenvalóságát érezve bátran szembe kell néznünk magunkkal és a múlt viselt dolgaival. Csak így várhatjuk, hogy embertársainkkal való kapcsolataink rendeződjenek. Meg kell vallanunk, hogy nem mindig vezéreltek jézusi gondolatok. Őszintén el kell mondanunk, hogy hívő emberként gyarló vágyak uralták szívünket és cselekedeteinket sokszor ezek irányították. Önös érdekek, konok makacsságok, hatalmi vágy és önzés gördített akadályt elénk nap mint nap vagy a reményt vesztett emberek, a szótlan közömbösségbe zárt életek falába ütköztünk. Azt tapasztaltuk, hogy az életharc, a fennmaradás és megmaradás küzdelmében sokszor egyedül maradt az Istenben bízó ember. Az eredménytelenséget, az egy helyben való topogást látva fakadt fel  bennünk is a kérdés: mit reméljek, mit reméljünk, oh Isten!?

Az élő hittel megáldott Isten gyermeke, az ember nem adja, nem adhatja fel a harcot. A hívő ember szívében a remény nem halhat meg. Nem keríthet hatalmába a beletörődés, nem béníthat meg a tehetetlenség. Meg kell találnunk a megoldást! Ezt pedig csak együtt tudjuk megtalálni, ha mind, együtt, feltétlen hittel és szolgáló szeretettel jézusi tanítványoknak valljuk magunkat. Szívünk szeretetét, értelmünk világosságát és a bennünk lakozó jóságot összetéve, egymás mellé illesztjük azt, ami mindenki számára jó, szép és igaz.

Hadd idézzek József Attila A számokról című verséből:

„Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.”

Keresztény Testvéreim!

Újév reggelén vallom a költővel, hogy erőt kell vennünk magunkon. Nagyobb buzgósággal kell munkálkodnunk feladataink teljesítésében, a szív melegségével és bizalommal fordulva egymás felé. Mindennapi cselekedeteink tegyenek bizonyságot az evangélium kisugárzó erejéről, mert a reménykedő ember Isten jelenlétét igazolja a világban. Ha újév reggelén a zsoltáros költő kérdése hangzik el ajkunkról, akkor az apostol tanítása szerint adjuk meg a feleletet: „azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki minden embernek megtartója…“ (1Tim 4,10). Az élő Isten szeretetének tudatában akarunk tovább dolgozni, aki nemcsak megteremtett, hanem elhívott, hogy a szeretet munkásaiként munkatársai legyünk. Nekünk az a feladatunk, hogy erről az élő Istenről, aki minden benne bízni tudó embernek gondviselő Atyja, valljunk hittel és cselekedettel. Életünknek igazolnia kell, hogy nem az önzés, nemcsak a magunkkal való törődés irányít, hanem a szolgáló szeretet, hiszen így leszünk fontosak és értékesek egymásnak és Istenünknek.

A szeretetnek és áldásnak egy örök igaz Istene vezessen bennünket az új évben és segítse nemzeti közösségünkért, egyházunkért, szeretteinkért végzett közös, áldozatos munkánkat. Áldja és szentelje meg Belé vetett hitünket, reménységünket. Adjon népünknek, egyházunk minden tagjának és minden békeszerető embernek áldott új évet!

Kolozsvár, 2016. január 1.

Főpásztori szeretettel,

Bálint Benczédi Ferenc

püspök

Őrtűz: 2015. Nyárádremete

Hozzászólás

Őrtűz – Nyárádremete, 2015 október 24

Az EJKE a Nyárádremete határában (Köhér) gyújtott őrtűznél vett részt az október 24-re meghirdetett határkivilágításon.
Az esemény felvétele:

https://www.youtube.com/watch?v=i5gW2f0dMNk

Képeink:
Ft.dr. Köllő Gábor lélekemelő beszédét nehéz elfelejteni: kaláka, gyermekvállalás és szíven átszűrt tudás – ezek nélkülözhetetlenek az önrendelkezés kivívásához! Hallgassák meg!
 
Isten áldja meg mindazokat, akik október 24-én őrtüzet gyújtottak. Köszönet a szervezőknek, köszönet a kulturális programok résztvevőinek és áldás legyen mindazokon akik részt vettek Székelyföld határainak kivilágításában, vagy valahol a világban együtt éreztek a székelyekkel!
 
EJKE
Mellékletek terület
Őrtűz-01 Őrtűz-02 
Őrtűz-03 Őrtűz-04
Őrtűz-06 Őrtűz-05
 Őrtűz-07  Őrtűz-08
Őrtűz-09  Őrtűz-10

Őrtűz-11

Őrtűz-12

Őrtűz-13

Őrtűz-14

György-Mózes Árpádnak a Hősök terén tartott megemlékezésen elhangzott beszéde

Hozzászólás

Székely Szabadság Napja, Budapest, 2015. március 10.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelmi nagyjainkra, hőseinkre való emlékezés minden generációnak kötelessége, mert ezek az emberek nem a számítógép előtt ülő facebook kommentelők, anonim fórumozók, ún. fotelhősök voltak, hanem legtöbbször az életüket kockáztatták és áldozták fel a magyar szabadságért, a nemzet felemelkedéséért.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után Makk József tüzér ezredes Kossuth írásos meghatalmazásával 1851-ben kezdte meg a fegyveres felkelés megszervezését, mert amíg a remény kis szikrája is élt, nem tudta elfogadni, hogy a világosi fegyverletétel a magyar szabadságharc kudarcát jelentette. Az önkényuralom idején, amikor a szabadságharcosok elleni megtorlások még javában zajlottak, bizony nem kis bátorság kellett ehhez a szervezkedéshez. Biztos voltak akkor is olyanok, akik fotelből lájkolták és megosztották a hírt, sőt bátor kommenteket mondtak hozzá, de szerencsére akadtak olyanok is, akik hittek abban, hogy a magyar szabadságot nem a karosszékben ülve lehet kivívni. Sajnos azonban beépült a szervezők társaságba egy olyan magyar nevű ember, aki a híreket eljuttatta az osztrák hatóságok üzenőfalára, így kezdődött meg 1852-től az összeesküvés felgöngyölítése, majd a résztvevőknek a megbüntetése: Gálffy Mihályt, Udvarhelyszék főparancsnokát, Horváth Károlyt, Háromszék főparancsnokát és Török Jánost Marosszék főparancsnokát a marosvásárhelyi Postaréten 161 évvel ezelőtt felakasztották, de több más résztvevőnek is kötél vagy súlyos várfogság lett a büntetése.

A székely nép szabadságvágyát azonban sem az akkori, sem a későbbi önkényuralmak nem tudták elfojtani. Az 1989-es rendszerváltozás, a győztesnek tűnő forradalom után a marosvásárhelyi fekete március mutatta meg, hogy a román hatóságok, pártok politikai ideológiától függetlenül magyarellenesek. Az azóta eltelt 25 év az erdélyi magyarok életében egy újabb önkényuralmi korszakot jelentett, ami kivégzésekről ugyan nem, de bebörtönözésekről és sorozatos jogtiprásokról bizony szól.

Akár hihetetlennek is tűnhetne, hogy a 21. században az európai unió egyik tagállamáról beszélek, amikor azt mondom, hogy egy ország kormánya és hatóságai nyílt hadjáratot folytatnak saját állampolgáraik ellen csak azért, mert azok nem a többség nyelvét beszélik és nem a többség kultúráját vallják magukénak. Büntetik, ha a székelyek magyar nyelven feliratozzák a közintézményeiket, ha használják saját jelképeiket, büntetik, ha eléneklik Magyarország Himnuszát, tiltják a népszavazások kiírását. Büntetendőnek ítélik azt, ha valaki kétnyelvű árcédulát osztogat egy piacon, belekötnek a székely kézműves termékek feliratozásába, elnevezésébe, évtizedekig tartó pereskedés után adják vissza, majd később visszaperlik a kommunisták által államosított ingatlanokat. Gyűlölik a két- vagy többnyelvűséget, és amikor demagóg módon a multikulturalizmusról beszélnek, akkor azt értik alatta, hogy mindenki, aki az ország határain belül él, a többségi lakosság nyelvén kell beszéljen, azok értékeit kell magáénak vallja. A román szélsőjobboldal megfélemlítést célzó székelyföldi masírozgatásait minden alkalommal engedélyezik, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása viszont tilos Romániában, a 100 évvel ezelőtt még 90%-os magyar többségű Marosvásárhely jelenlegi román polgármestere szerint, a bukaresti hatóságok cinkos hallgatása mellett. És akkor még a magyar nyelvű gyógyszerészeti és orvosi képzés elsorvasztási kísérletét nem is említettem. Ezeket számba véve látszik, hogy a román hatalom össztűz alá vette a Romániában élő magyarságot. A román hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségeinket, képletesen szólva narancssárga ruhába öltöztetve a tengerparton fejeznek le döntéseikkel hetente olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jogok. Tisztelt Hölgyeim és uraim, az előbb elmondott hasonlat alapján megállapítható: Románia a 21. század Európai Uniójának az „Iszlám Állama”!

Talán ha ennyi jogsértés nem a székelyekkel, nem az erdélyi magyarokkal történik, akkor a strasbourgi emberjogi aktivisták magukból kikelve hívnák fel a világ közvéleményének a figyelmét egy népcsoport által elszenvedett igazságtalanságokra, egy ország antidemokratikus berendezkedésére, de mit ad Isten, mégis mi magyarok vagyunk antidemokratikusnak kikiáltva, akik nem bántjuk a Gyulán középületre kitűzött román zászlót, nem fújjuk le fekete festékkel a román nyelvű magyarországi helységnévtáblákat, nem büntetjük a polgármestereket a községháza román nyelvű feliratáért és nem tiltunk be véleménynyilvánító tüntetéseket.

Ami mindezek mellett mégis bizakodásra adhat okot az, hogy nem csak velejéig rosszindulatú politikusok és szolgálatos feljelentgetők vannak a románok között, hanem olyan értelmiségiek is, akik elismerik a magyarok értékeit és szerepét az erdélyi kultúra kialakulásában, sőt ennek hirdetését nyíltan felvállalják, nem törődve nemzettársaik szitkozódásával. Itt van pl. Valentin Stan, a Bukaresti Tudomány¬egyetem történész professzora, aki előadásaiban elismeri a székelyek erdélyi történelemben betöltött szerepét, és azt, hogy az autonómia megilleti őket, Lucian Boia történész, aki bátran szembemegy a román történelem hamis mítoszaival, amikor kijelenti pl., hogy Magyarországgal szemben igazságtalan volt a trianoni döntés, Lucian Mandruta tévés újságíró, aki a székely jelképek üldözésekor a közösségi oldalán kitűzte a székely zászlót és kijelentette: „Ma én is székely vagyok. Az első argeși székely!”. A kolozsvári magyar nyelvű helységnévtábla kapcsán egy másik román értelmiségi, Razvan Lupescu mérnök szintén a közösségi oldalon kijelenti: „Ha kolozsvári román lennék, a magyar szomszédok, barátok vagy rokonok iránti szolidaritásból is jelképesen magyarnak vallanám magam, hogy meglegyen a 20 százalékuk. Egy csomó művet és dokumentumot kaptunk a magyaroktól és a szászoktól, nem utolsósorban azokat a középkori városokat, melyekkel dicsekszünk. Még ha 20 százalék alatt vannak is, az erődvárosokat felépítők, az erdélyi identitásunkhoz hozzájárulók iránti tiszteletnek arra kellene minket köteleznie, hogy akár német vagy magyar nyelvű táblákat is készítsünk.” De bizakodó jel lehet, hogy elindult egy Erdélyi Mozgalom, amelynek célja Erdély regionális és költségvetési autonómiájának kivívása. Mindezek reményt adhatnak, hogy vannak még olyan lényeges közös pontok, amiben az Erdélyben élő magyarok és románok egyetértenek, ami kiindulópontja lehet egy közös építkezésnek.

Végezetül engedjék meg, hogy egy Frank Zappa-nak tulajdonított idézettel zárjam a beszédem: „Egy valamire való nemzetnek van saját söre és légitársasága. Nem árt, ha van focicsapata és atomfegyvere is, de legalább saját söre legyen…” Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ennek alapján bátran kijelenthető, hogy mi, székelyek egy valamire való nemzet vagyunk!

Köszönöm!

György-Mózes Árpád

Budapest, 2015.03.10.

Hősök Tere

 

Forrás:

György-Mózes Árpádnak a Hősök terén tartott megemlékezésen elhangzott beszéde

 

Nyílt levél Klaus Johannisnak

Hozzászólás

Tisztelt Elnök Úr!

Ön a napokban, Berlinben azt nyilatkozta, hogy nem jelent fenyegetést Románia számára, hogy Magyarország kiemelt figyelmet szentel a határon túli magyaroknak, illetve azt, hogy Romániában nincs magyar-kérdés. Örömmel állapítom meg, hogy mindkét kérdésben teljes mértékben egyetértünk. Magyarország kormányának alkotmányos felelősségvállalása a határain túli – ezen belül a romániai – nemzetrészek iránt valóban nem jelent semmiféle veszélyt Románia számára, és összhangban van a két ország között megkötött államközi szerződéssel. Az is egyértelmű, hogy a romániai magyarok az ország törvénytisztelő polgárai, akik Románia fejlődésében és demokratizálódásában érdekeltek, nem jelentenek fenyegetést, amint az Önt kérdező újságíró rossz szándékkal sugallta.

Ugyanakkor hadd állapítsam meg sajnálattal, hogy mindez fordítva nem igaz, ugyanis a román hatóságok egyes intézkedései veszélyt jelentenek a romániai magyar nemzeti közösség számára. Napi rendszerességgel jelennek meg hírek arról, hogy az állam különböző intézményei és hivatalnokai miképpen sértik meg magyar nemzetiségű állampolgárok jogait, megsértve egyben az állam törvényeit és alapvető emberi jogokat. Hosszan sorolhatnánk az ilyen eseteket (gondoljunk csak a székely jelképek elleni véget nem érő hadjáratra), de engedje meg, hogy most ezek közül két aktuálisat emeljek ki, már csak azért is, mert ezek összefüggésben vannak az ország közigazgatási átszervezésével, melynek témájában Ön nemrég jelentette ki, – nagyon helyesen – hogy ennek vitáját újra kell kezdeni, elvekre és nem politikai számításokra alapozva.

Mint bizonyára tudja, Székelyföld közel ötven önkormányzata fogadott el ezzel kapcsolatban olyan beadványt, amely megfelel az Ön által említett kritériumoknak. Ennek ellenére a kormánymegbízottak mondvacsinált okokra hivatkozva sorra támadták meg ezeket, s a törvényszékek – jogállamban elfogadhatatlan módon – kormányzati nyomásnak engedve, rendre jogsértő döntéseket hoztak. Ez nyilvánvalóan egy olyan helyzet, amikor az állampolgárok egy közössége és az állam között konfliktus van. Indokoltnak tartjuk, hogy alkotmányos jogkörével élve, ebben a helyzetben Ön közvetítőként lépjen fel. Meggyőződésünk, hogy az önkormányzatok képviselői örömmel tájékoztatják Önt az álláspontjukról, amennyiben erre nekik lehetőséget biztosít.

Az is köztudott, hogy a Székely Nemzeti Tanács sem tartja elfogadhatónak a közigazgatási átszervezésre vonatkozó kormányzati terveket, ezt számos esetben és változatos módon nyilvánvalóvá tettük. Ezt a cél szolgálta volna a március tizedikére tervezett tiltakozó felvonulás és nagygyűlés Marosvásárhelyen. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy helyesen mértük fel a hatóságok várható reakcióját, és indokolt volt már a tüntetés bejelentése előtt Önhöz fordulnunk, kérve a közbenjárását azért, hogy alkotmányos jogunkkal élni tudjunk. Csalódottsággal tapasztaltuk, hogy Ön néma maradt még azt követően is, hogy Marosvásárhely polgármestere a rendezvényünket jogsértő módon betiltotta.

Nyilvánvaló, hogy a román állam súlyos demokráciahiányára utal annak elutasítása, hogy az 50 székelyföldi önkormányzat kérését demokratikusan, közvitával kezeljék, de erre utalnak az alkotmányos jogok korlátai, amelyeket Székelyföld lakói elszenvednek. Ebben a helyzetben tekintjük szükségesnek az Ön beavatkozását. Visszatérve az Ön berlini nyilatkozatára, valóban „nincs Romániában magyar kérdés”. Ám a Székelyföld ügyében megmutatkozó demokráciahiány révén Románia azt kockáztatja, hogy ő maga teremtsen magyar-kérdést, minden külső beavatkozás nélkül.

Tisztelt Elnök Úr!

Székelyföld lakóinak döntő többsége szavazott Önre tavaly, bízva abban, hogy Ön a demokrácia alapértékeit tisztelő, a társadalmi béke ügyét fontosnak tartó elnöke lesz az országnak. Bízva abban, hogy Románia valóban a jól végzett munka országa lesz, s nem csak földrajzi értelemben európai, de letéteményese is egyben az európai országok közös alkotmányos örökségének. Kérjük ismételten, hogy emelje fel szavát a jogsértések ellen, és álljon ki az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásáért. Ez nem csak Székelyföld, de az egész ország érdeke is.

Marosvásárhely, 2015.III.1.

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

 

Forrás: http://www.kozpont.ro/hirek/tarsadalom/nyilt-level-klaus-johannisnak/

 

EJKE – Tisztás (külön szám)

Hozzászólás

Tisztelettel ajánljuk szíves figyelmükbe az EJKE, Tisztás folyóirat különkiadását:

Tisztás Civilek Erdélyért Határok Nélkül különszám 2014. március

EJKE beszámoló a VI. Erdélyország az én hazám világtalálkozóró

Hozzászólás

Először a Lósi-völgyben

Forrás:

Csíki András
www.ejke.hu

Older Entries