Debreceni Unitárius Egyházközség

Simén Domokos rendezvény

DEBRECENI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG

H – 4025 Debrecen, Hatvan u. 24

Fax: (36) 52-53-53-78; Tel: 52-53-53-79; Mobil: 70/301-05-66

Email: papgylaszlo@gmail.com

http://uninaplo.unitarius-halo.net/debrecen/; http://papgylaszlo.wordpress.com/

Szám: 45 / 2011. Lelkészi Hivatal

Simén Domokos rendezvény
programja

Az egyházközség vezetősége nevében tisztelettel és szeretettel meghívtunk minden kedves érdeklődőt a mai napon tartandó megemlékezésre, amikor néhai Simén Domokos unitárius lelkésznek állítunk emléket. Isten hozta mindnyájukat a Debreceni Unitárius Egyházközségbe! Átadom a szót Csíki József afiának, hogy köszöntse a vendégeket.

A vendégek szívélyesen köszöntötte Csíki József gondnok

Megkérem szeretettel Buzogány Csoma István lelkésztársamat, hogy tartsa meg az áhítatot.

Erre az alkalomra készült két zeneszám, melyek közül most az elsőre kerül sor a Szabó fiúk előadásában. Tisztelettel kérem, kövessék figyelemmel őket.

Amint tapasztalják kedves vendégeink, két kiállítás látható templomunkban. Az egyik Kuti Zoltán afia faragványait, a másik pedig Papp Anikó testvérünk fotóit sorakoztatja fel. Tisztelettel megkérem Gergely Felicián afiát, mint a Kuti-kiállítás idei első budapesti fogadóját, hogy szíveskedjen méltatni a kiállított tárgyakat. Sajnálattal kell megjegyeznem, hogy a művész nem lehet jelen a számára kedves alkalmon.

Én kaptam azt a feladatot, hogy röviden bemutassam Önöknek a látható fotókat.

Tekintettel arra, hogy jelen rendezvény alkalmával sorra kerül a Simén Domokos gondolkodásvilágáról szóló könyvem bemutatása, kérem tisztelettel Léta Sándor lelkésztársamat, a Hőgyes Endre utcai Unitárius Egyházközség lelkészét, hogy szíveskedjen bemutatni a kötetet. Ezt megelőzően szeretettel megköszönöm munkatársaimnak a lelkiismeretes és odaadó munkát. Lektoraimnak: Dr. Rezi Elek teológiai rektornak és Szabó Kiss Enikőnek, a nagyváradi gyülekezet tagjának. Kiváló tehetségű fiatal barátom, Kapitán Csaba borító munkájáért is hálás vagyok és kívánom neki, hogy legyen sikeres az életében és együtt dolgozhassunk a jövőben is. Hangsúlyozom, hogy a Heltai Gáspár Kft támogatása nélkül nem valósult volna meg a könyvkiadás. Az előmunkálatok és az egyéb kiadások fedezésére támogatást nyújtott az Unitárius Alapítvány, Finta István, dr. Kozák Miklós és végül, de nem utolsó sorban Papp Anikó. Mindenkinek teljes szívből köszönöm a segítségét. Jelzem tisztelettel, hogy aki szeretné megvásárolni a könyvet, felbuzdulva a Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt 2011. április 1-i példáján, mai alkalommal 2500Ft/db árban megvásárolható. Ebben Szabó Ádám, gitáros ifjú testvérünk segít azoknak, akik érdekesnek és érdemesnek tartják a kötetet arra, hogy pénzt áldozzanak rá. Léta Sándor Lelkész úr, Öné a szó.

Léta Sándor lelkész a következőket tárta a hallgatóság elé:

Én mégis a szívnek hiszek

Pap Gy. László életrajzi könyve Simén Domokos unitárius lelkészről

Kedves Megjelentek!

Elsősorban is köszönöm Pap Gy. László lelkésztestvéremnek a felkérését, hogy ismertessem Simén Domokosról megjelentetett könyvét. Szívesen vállaltam e felkérést, mert személyesen is ismertem Simén Domokost. Több alkalommal gyülekezetem vendégszobájában szállt meg, és ilyenkor sokat beszélgettünk. Különösen nyugdíjba vonulása után, érdekes történeteket kutatott, és írt össze rég elfeledett eseményekről. A legújabbakat nekem is örömmel adta át, hogy  terjesszem és közzétehessem azokat a világhálón.

Megemlítenék egy párat ezek közül: egyik írásában terjedelmesen elemzi a csíksomlyói búcsút, amelynek előzményeit legendának minősít, és 12 pontban elemzi a bennük levő ellentmondásokat.

Egy másik írásában kimutatta, hogy a Windsor-i királyi házhoz tartozó Erzsébet királynő ősanyját, unitárius vallásáért bebörtönözték. Aki, a 16-17. sz.ban virágzott az unitárius homoródszentpáli előnevű KORNIS család leszármazottja volt.

Rátérve a jelen könyvre, Simén Domokos 1928-ban született, és a neves SIMÉN család leszármazottja, melyről részletes ismertetést találunk a könyv első fejezetében.

Pap Gy. László debreceni unitárius lelkészkollegám három kötetre kiterjedő ismertetőt szándékozik megjelentetni, feldolgozva Simén Domokos gazdag szellemi hagyatékát.

A most megjelent első kötetben néhai lelkészkollegánk jellemrajzát készítette el. Nem egy életrajzot írt, ahogyan azt az előszóban is vallja, hanem sokkal többre vállalkozott.

A szerző végigolvasta a hagyatékban levő iratokat, dokumentumokat, prédikációkat, és egyéb dolgozatokat, majd rendszerezte Simén Domokos gondolatvilágát vallásos gondolkodásmódja, erkölcsi értékrendje, kifejezés- és ábrázolásmódja, stílusa, társadalmi szemlélete és nemzeti gondolkodása szerint. Sajátos értékeléseit idézetekkel támasztja alá.

Ahogyan az előszóban írja: „Simén Domokos egyedi arcának megrajzolásakor három területet veszek figyelembe. Elsődleges szempontként vallásos felfogásának ismertetését tűztem ki zászlómra, majd kifejezés- és gondolkodás módját tartom fontosnak. Tudományos írásai is magukon hordozzák alapvető gondolkodásának jeleit, de ezek bemutatására egy következő könyvben vállalkozom. Írásomban Simén Domokos életének célállomásait, nagyobb eseményeit említem, valamint azokat a történeteket is, melyek egésszé kerekítették egy mindig tettre kész ember életét. Ezért keresem feltett kérdéseire, – „ki vagyok”, „ki voltam” – a terjedelmes válaszokat.”

Például a második fejezetben részletes ismertetőt kapunk Simén Domokos vallásos gondolkodásáról. Betekintést találunk arról, hogy miként vélekedett a kereszténységről, unitárius vallásáról, Jézus követéséről, a lelkészi mivoltról, a hivatásról, a Bibliáról, és többek között megtalálható felfogása az életről és halálról, szertartásokról, ünnepekről, így egy teljes képet kaphatunk Simén Domokos egész hitvallásáról.

… „unitáriusnak lehet születni, de csak annak az unitárius embernek van nagyobb értéke, aki unitárius tud lenni értelmi-érzelmi és akarati világában”, mert „vallani valljuk, hogy unitáriusok vagyunk, hogy egyháztagok, egyházszeretők vagyunk, de csak félemberként állunk legtöbbször az egyház mellett … Így nemhogy egyházat alapítani nem tudtak volna a tanítványok, de egyházat fenntartani sem lehet.”

Istenről így vall: „amikor nyugtalan voltam, megnyugtatott, amikor szomorú voltam, megvigasztalt, amikor sírtam, megenyhített, amikor boldogtalan voltam, boldogságra segélt, ha örömem volt egy kevés is, megsokszorozva felvidámított. Ezt senki sem tudta megtenni Istenen kívül.”

Lelkészi mivoltáról ezt írja: „mi nem akkor vállaltuk a lelkészi munkát és életet, amikor az nyereség, biztos megélhetés, elismerés volt. Mi egy fél világot uraló rendszer hivatalos ellenségei voltunk, utolsók az utolsók után. Úgy néztek ránk az érvényesültek, hogy vesztesek vagyunk, le vagyunk írva az érvényesültek, az élhetősek listájáról.”  „Állítom: megérte. Küzdelem volt a javából… Annál sokkal többet nyertünk, mint amit vesztettünk volna, másként élve. Nyertük lelkiismeretünk nyugalmát, megtartottuk azonos önmagunkat és a ránk bízottakat is, nem tagadtuk meg emberi alapvoltunkat.”

Továbbá, Simén Domokos megoldásokat keresett az emberi állapotok jobbítására. Az egyik megoldás az lenne, hogy változtassunk eddigi hozzáállásunkon, a romboló, közösséget-tagadó életmódon.

„Mit ér az ember, ha magyar?   Mint ember ugyanannyit, mint más nemzet fia. Minden nemzetnek van egy külön „mérője”, így a magyarnak is. Az első az, hogy embernek üsse a mértékét /Tamási/. A másik meghatározója értékének, az öntudata. Ne született, hanem öntudatos magyar legyen, aki nem a szűk közösségben, hanem az összmagyarságban tudjon gondolkozni és cselekedni… „

Erkölcsi értékrendjéről így ír: „Csak annyit akartam, hogy hétköznapjaink fölé emelkedő lépcsőre léphessem, hogy madártávlatból láthasd meg a magad és a más kárát, amit okozunk. Lásd meg és értsd meg azt, hogyha össze is zavarodik benned néha lelked piaca, a pillanatnyiak nem mindig a legfontosabbak, mert a legfontosabbak nem lehetnek csak pillanatnyiak.”

Csak egy pár gondolatot ismertettem a könyv tartalmából. Aki szeretné megismerni egy jó magyar és példamutató unitárius ember felfogását, ajánlom a könyv elolvasását.

Simén Domokost sokan ismertük személyesen is, emlékszünk rá, ki jobban, ki kevésbé. Úgy gondolom, hogy ez a mű segít életben tartani a Hozzá fűződő emlékeinket, valamint mélyebben megismerjük Őt a maga sajátos érzés-, gondolat- és hitvilágával.

A könyv olvasása közben, rá kellett jönnöm, hogy ez nem egy könnyű olvasmány. Inkább tanulmányozni lehet ezt, mert a szépirodalminál hangsúlyosabb a teológiai mivolta. Megállásra és elmélkedésre késztet minden oldala és fejezete. Egy emberi élet van belesűrítve, a maga tömörségével, ezért idő kell a megértéshez és feldolgozáshoz.

Beismerem, hogy ezt a művet nem sikerült folyamatosan olvasnom oldalról oldalra haladva, hanem a fejezetek között válogatva, témáról-témára ugrálva olvastam el. Hangulatunktól függően kell belelapoznunk a könyvbe, és a nekünk nagyon tetsző részeket újból és újból elolvasnunk.

Kissé hiányolom a betűrendes vagy a szórendes tárgymutatót. Például ha az Olvasót az önvizsgálat foglalkoztatja, a szeretet vagy a megújulás, akkor jó lenne, ha a megfelelő oldalra, célirányosan rákereshessen mindezekre.

Remélem, hogy sok eligazító választ fog találni a kedves Olvasó akár saját kérdéseire is, mint például: „ki vagyok?” és „milyennek kellene lennem?”. E könyvet egyfajta mércének is tekinthetjük.

Legtöbben csak célként tűzünk ki magunk elé dolgokat, feladatokat, amelyek felé majd életünkben haladni igyekszünk, de hogy azt a célt elérjük-e, vagy nem, az mindig a végén derül ki. S általában életünk végén.

Hogy Simén Domokosnak mennyire sikerült teljes, egész életet élnie, remélem, hogy kiderül a könyv elolvasása után.

A legtöbb esetben nem is mi írjuk meg életünk regényét, hanem éppen mások. Azt kívánom, hogy legyen mindenkinek egy lelkiismeretes, áldozatkész Pap Gy. Lászlója, aki megírja majd az életének történetét és nem hagy figyelmen kívül egyetlen apró részletet sem belőle.

Köszönöm a figyelmet.

Léta Sándor

Kérem tisztelettel, ne vegyék rossz néven a kedves ünnepi meghívott előadók, hogy házigazdaként magamat jelöltem első előadónak. Mivel rendezvényünket néhai Simén Domokos, unitárius lelkész iránti kegyeletből és tiszteletből szerveztük, magától értetődően róla szól az első megemlékezés. Mielőtt bárkiben megfogalmazódna a nagy kérdés, hogy milyen köze van nevezett néhai lelkésznek Debrecenhez, kijelentem, hogy annyi, amennyi bármelyik unitárius lelkésznek lehet az egyházához, melyben tisztelettel és becsülettel szolgált 40-50 évet. Nekem és több jelenlevőnek is személyes kapcsolata volt néhai Simén Domokossal. Rövid bemutatóm címe: „Állomások Simén Domokos életében”. Tisztelettel ajánlom szíves figyelmükbe!

Állomások Simén Domokos életében

(1928. december 14. – 2006. október 08.)

Bevezetés

Szeretettel üdvözlöm az emlékezésre egybegyűlteket!

Sok kérdés felmerül e rendezvény kapcsán és megannyi adódik, amikor többen elhatározzák, hogy közelebbről is megismerkednek Simén Domokossal. Szeretném megvalósítani a teljesség igényét, de mint sok mindennek, így ennek is gátat emelnek azok az ismeretlenek, melyek birtokába kell kerülnünk ahhoz, hogy tárgyszerűen, elfogulatlanul, minden és mindenki igényének megfelelően tárgyalhassunk róluk. A rendezvény során kész vagyok válaszolni minden felmerülő kérdésre, melyekre tudom a választ

Van néhány szempont, melyeket előtérbe kell helyeznem és tagadhatatlan, hogy erre építettem a mai megemlékezést. Simén Domokos első sorban unitárius lelkész volt, aki tisztességgel és becsülettel ellátta feladatát. Szolgálati helyein megőrizte népe nyelvezetét, és díszítő kifejezés-elemekkel látta el, melyekkel gazdaggá varázsolta prédikációirodalmát és azok lelki világát, akik életében hallhatták, reménység szerint pedig halálában olvashatják írásait.

Simén Domokos két végletet élt egyetlen életében, és ő azok közé tartozott, akik nem „hitték” el magukat, amikor minden lehetőségük felkínálkozott arra, hogy „bízzanak saját erejükben”, és nem esett kétségbe, amikor a bot „segítségére” támaszkodott.

A Simén család

Figyelemre méltó, ahogy nyomon követte eredetének adatait. A családfát átalakítottam, hogy olvashatóbbá váljanak a megfelelő rovatokban szereplő nevek és évszámok, viszont a hagyatékban megtalálható egy saját kezű-készítésű nemzetség-táblázat is. Úgy láttam, számára is fontos volt a kezdetek megemlítése a családja eredetét illetően.

A hagyomány szerint eredeti nevük SEMÉN volt(¹); Az első, akiről biztos adataink vannak Gergely, ki 1537-ben zsoldos hadat vezetett Munkács alá. Legrégibb ismert „fészkök” Homoródszentmárton, ahová Péter házasodott 1550 tájt,  és ahol nőül vette Bíró Katát.

Házasságuk révén Erdély legelőkelőbb családjaival voltak összeköttetésben u.m. az iktári gr. Bethlen, báró Bornemissza, tancsi Földvári, P. Horváth, iszlói Iszlay, jakabházi Jakabházi, gr. Lázár, ürmösi Maurer, cs. szentmihályi Sándor, gr. Teleki, ábrányi Ugron és vargyasi Dániel famíliákkal.

Az egyik legősibb magyar család birtokait, minden oklevél emlékezetén túl, valószínűleg az eredeti első foglalás óta bírja. Mint a család levéltárában fekvő, régi oklevelek bizonyítják, eredetét a 108 magyar ősnemzetség egyikéből, a Balog-Semjén (Balog-Simian) nemből veszi családfáját – „Inclita familia ex Ubul jam past chr. n. 1056 militante de Geneve Bolok – Simian” – a magy. Kir. Kúria 1777 szept. 13.-án kelt decisiojával approbálta. …

A család címere² nem adományozott, hanem felvett…

Valószínű, hogy a névadó ős leszármazottai, a valamikor népes, tekintélyes számú SEMJÉN törzs a BALOGGAL egyesült, de megtartotta a SEMJÉN nevet.

A név eredeti formája a SEMÉN, illetve a régi írásmód szerint a SEMJÉN. Az ősi törzs gerincét, vezetőségét képező család volt a SEMJÉN család, s a törzsi bomlás után is ők megőrizték ősi nevüket, sőt róluk nevezték el az első hazai szálláshelyet, SEMJÉNT, vagy később (Mihályról) NAGYSEMJÉNT, vagy az Erdélybe jövés és „honfoglalás” idejében alsó és felső SEMJÉNFALVA a család nevétől nyerte a nevét. (Udvarhely mellett, az anyaszék központja körül).

Életrajzi adatok

Simén Domokos 1928. december 14.-én született unitárius lelkészi családban. Amennyiben figyelemmel kísérjük iskoláit, majd a teológiai kar elvégzését, valamint saját nyilatkozatát, akkor egyszerűnek bizonyul, hogy megjelöljük elhivatottságának tényét. Azt azonban tudom, hogy a közeg, melyben született és nevelkedett, indíttatást adott eljövendő munkája végzéséhez, és erről igazán a közel 51 esztendő beszél, mely alatt – jellemző módon, mint Simén Domokos adta magát egyházi, közösségi, vagy éppen családi ügyéhez. Ő mondja, hogy sokan (első idézet) „vannak, kik ismertek, kevesebben, kik még megismernének, s nagyon kevesen, kik végig ismertek életemen keresztül. /…/

Az én életem kövét-dobáló Hargitám, a szülőfalum, Homoródalmás. Itt a 43 éves korában, nagyon korán elhalt lelkész, ki nekem Édesapám is volt, Ő volt az a kéz, melyen keresztül megfogta Isten a kezem. Édesanyám, ki a torockói gyász falujából hozta magával törékeny testében a törhetetlen lelket, özvegyen nevelte fel 1945 karácsonyától, a homoródszentmártoni iskola tanítói fizetéséből 4 gyermekét és mindeniknek tisztességes kenyeret és anyai szívet adott”.³

Lenyűgözött Simén Domokos ügybuzgósága, hiszen szókimondásával szemben áll az a viszonyulás, amit ő a kérdésnek szentelt.  Az azért mégis szóra érdemes, hogy koholt vádakkal szemben lelkész-édesapjának több mint 23 pere volt a „megmaradás vádlottak-padján.” Nem ismerem ezeknek a pereknek az anyagát, de az üggyel kapcsolatosan tudom, hogy az utolsó perek egyikében azzal vádolták a lelkészt, hogy dinamitot dugott el, amit aztán a „gárda” ellen használtak volna fel.

Felnőtt fejjel gondolkodott és gyermek szívvel viszonyult 1938 karácsonyához, amikor szobafogsága miatt ketreccé változott számára a fűtött szoba, s nem tudott kimenni a többi gyermekkel, hogy részévé váljon a tartós tél csodájának. Akkor még nem tudhatta, hogy az esztendő karácsonya, s így a tél nem vendégségbe, bemutatóra jött, hanem kibérelte az egész határt tavaszig.

Gyermekkorának második sötét foltja nem váratott sokáig magára, hiszen a háborús események mély árkot véstek a fiatal serdülőben. Emlékeit nem vette körül sok könny, sem túláradó kesergés. Minden visszaemlékezésében megtalálható a rá valló, szerény panasz, mely elegendő nyomatékot hordoz magán ahhoz, hogy bárki megértse, átlássa az adott időszak könyörtelen keménységét. „Háborús” élményeinek két területét emelem ki, melyek visszaidézése elegendő ahhoz, hogy képet alkossunk az adott időszak történéseiről, és megadjuk Simén Domokos emlékeinek is a megfelelő hangsúlyt.

A 17 éves ifjú a „köves vízmosásában” ütötte agyon a napot, amikor repülőgépek jelentek meg a feje fölött, s a kétségbeesett, ide-oda szaladgáló fiatalt „hazaszivárgó” német katonának hitték, akit megfelelő módon golyózáporral bírtak helyben maradásra. Nem mélázott sokáig az életben maradás magyarázatán, hiszen tudta akkor is, és később még inkább, hogy Isten kezében van az élete, s így csakis Isten akaratából történhet vele nagy baj.

Jó lelkű, „jó fajta” emlékezéssel áldotta meg Isten Simén Domokost, mert nem ragadta el sosem a bosszú. Azok közé tartozott, akik hangsúlyozták, hogy elég volt számukra a szenvedés, a megaláztatás, az elviselt sorozatos szégyen, s így hát nem akarja, hogy mások ugyanebben részesüljenek. Így feledte el az orosz katona megalázó tettét is, s édesapjával együtt azért imádkoztak, hogy Isten szerencsésen hazavezérelje az orosz katonát. Arról nem tudok semmi közelebbit, hogy meghallgatásra talált-e ez a közös ima!

1945-ben életének legszomorúbb ünnepét érte, hiszen az elmúlás, a sötét ruhával közeledő halál valóság, megszokott látvány volt a lelkészi család életében édesapja szolgálatai miatt, de ennyire azért mégsem állt közel hozzá. Régen megtanult karácsonyi verset mondogatta magában, a „Szálljatok le, szálljatok” címűt, amikor hirtelen megakadt. Ez nem olyan régi botlás volt, mint kisebb korában, s édesanyjára figyelve azonnal tudta a folytatást, hanem a megdöbbenés okozta végleges kizökkenés. Erről így ír: „Verset nem mondott senki, mert édesapám haldoklott. Ott és akkor jutott eszembe megint az a régi karácsony, mikor vártam a súgást. Magamban elkezdtem mondani a verset „Szálljatok le”, hullt a könnyem, akasztott a sírás, mert nem csak mondtam, akkor tudtam meg, hogy én is árva lettem. Leszálltak és elvitték a betlehemi angyalok örökre édesapámat.”⁴

A Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban érettségizett. 1947-ben kezdte „koptatni” a teológia lépcsőit. Jelesre vizsgázott, majd első állomáshelyeként „megkapta” Kükülőszéplakot, ahol három községben hatvan lélekkel elindult a lelki élet munkálásának útján. Ezt követően „jutalomból” áthelyezést kapott Székelykálba, ahol a „hitében lekoldusult” lelkész lemondott állásáról, s így pásztor nélkül maradt a 300 lélek. Kemény idő következett, mert ki kellett állnia a fizikai próbákat, amikor a hátán húzta haza az erdőről a másnapi tüzelőt, és 32 kilométerre kellett hetente mennie a szükséges kenyérért. Három esztendő kitartó munkáját követően learatta az első babérokat, hiszen „hitbe erősödtek” gyülekezetének tagjai, és megújították templomukat is. Valamit elhibázott aztán, mert nem „sikerült” barátkoznia a helyi párttitkárral, sőt merész fogalmazása miatt menekülnie kellett. Ezt az időszakot jobb, ha saját szavaival „írom körül”: „Féltem és menekülnöm kellett az Autonómból a Stalin tartományba, mert a „titkár elvtárs” füléből nem tudta kimosni az asztaldöngető, recsegő, visszapofázó hangomat.”⁶ Ez minden további nélkül merészségre vall, ha figyelembe vesszük, hogy az alulképzett pártaktivisták által vezetett időszakban ilyent megengedett magának. Hogy mi igazolja ezt? A titkár elvtárs biztos nem, mert ő még korábban elment (meghalt), s így csak Simén Domokos vallomása marad. Nincs semmi okunk kételkedni ezek valódiságában, hiszen tartása, megnyilatkozása, egyénisége mind megfelelő bizonyíték arra, hogy rátalál saját szavú megjegyzése.

Közben meghalt az ádámosi lelkész, és Simén Domokos látszólag – lekésett a pályázatról, mert későre veszett össze a pártitkárral. Ez viszont mégsem jelentette azt, hogy nem volt esélye arra, hogy ádámosi lelkész legyen. Az „öt templomos”, akkor 52 %-ban magyar nemzetiségű falu egyhangúlag meghívta lelkészének. Azt írja erről az időszakról, hogy nem voltak anyagi gondjai, és felvette, vagyis magára vette a magyar felekezetek minden gondját. Annyira sikerült ez neki, hogy a másfelekezetűek is „saját papjuknak” tekintették.

1977-ben megbízást kapott a csíkszeredai egyházközség megalapítására. Így lett az említett gyülekezet újraszervezője és a csíki-gyergyói szórványgondozás elindítója.

Amikor 1989.-ben úgy látta, hogy megjött a változás, akkor szívesen és szeretettel állt Tőkés László mellé, a nép elé, s mondta el szabadságra, demokráciára szabott gondolatait. Ahhoz, hogy nem sok időre rá – nem köpenyeget fordítva -, de bevallotta, hogy személy szerint még mindig éretlen erre a „demokráciára”, vagy még mindig nem érkezett el az a változás, amiben ő hitt azóta, hogy „feje tetejére állt” az a világ, melynek ő is része.

Amikor még nem tudta, hogy milyen következményei lesznek a beköszöntött demokráciának, így nyilatkozott „Véletlenül születtünk ebbe a korba, mikor nem csak nemzedék-, hanem század és ezredévváltás tanúi is lehetünk az idén. Új kutat kell ásnunk, mennünk, haladnunk kell, hogy a jelent, mint a múlt kétségbeesettjei vihessük tovább. Hova tovább? Úgy, mint eddig?”⁸

Lelkészi pályafutásának első vallomása, mely az 1970-es évek adott hangulatát vetíti vissza emlékeink vásznára, és a gondoskodás templomra vonatkozó hatásában idézi a múlt töredékét: „Nem szűntem meg félni, mikor engedély nélkül műemlék templomot kellett javítani, mikor temetkezési Segélyegyletet, Dalárdát, Edényegyletet kellett szervezni és megtartani, mikor jegyzőkönyvezett gyűlésen megkérdezte a volt párttitkár: – melyik ér többet, a párttag, vagy az egyháztag?”⁹

2001. május 6.-án volt kibúcsúzó szolgálata. Beszédének címe rá jellemző módon: „Voltam”. „Szokatlan és furcsa a mai helyzet-érzésem – írja -, melyhez hasonlót még nem éltem életemben. 1951-ben vettem a vállamra, V. éves teológus korom első napján az újonnan készített első palástomat Küküllőszéplakon… és most 2001-ben a második elnyűtt palástomat leteszem. Még soha nem mentem sem nyugalomba, sem nyugdíjba és a magam utolsó lelkészi szolgálatán még nem búcsúztam, nem búcsúztattak soha. Ez legyen az Ámen előtti mentségem.”¹⁰

Simén Domokos hálás volt mindenek előtt Istennek, aki önzetlen és alázatos szívet adott neki, aki mellett hűséggel és bizakodással megmaradhatott. Megköszönte híveinek is, hogy mellette álltak az unitárius hitben való megerősödésben. „Nem végül”, de befejezésül köszönetet mondott feleségének. Mint „tisztében tiszteletes asszonynak, hogy vállalta sorsomat, sokszor vette munkám keményebb részét keresztként magára. Családi örökségként kapott hitével sokszor megtámasztotta bátorítással munkámat. Köszönöm, hogy ápolt betegségemben, hogy megosztotta a kenyerünket, a gondunkat, a lelkészi szolgálat keresztjét, keserűségét és szűkös örömét. Imádkozom, hogy áldja meg az Isten családjainkkal együtt kevesebb gonddal és több örömmel.”

Nyugdíjba vonulását követően töretlenül és meggyőződéssel végezte feladatait, melyek talán még több rétűek voltak, mint az előtt. Szolgálatokat végzett azokon a helyeken, ahol felkérték erre (Marosvásárhely, Csíkszereda, Homoródalmás). Folytatta kutató munkáját, írta és előtárta dolgozatait, élte mozgalmas, nyugdíjas éveit.

Halála váratlanul ért mindnyájunkat, akik ismertük és szerettük. E szerény életrajzi tájékoztatót kibúcsúzó beszédének utolsó mondatával zárom: „Befejezem! Ez voltam, ez vagyok, és ez szeretnék maradni, /…/: Simén Domokos /…/.”

Jegyzetek:

1 – Itt megismétlődik a fejedelem megmentéséről szóló történet. Szerző megj.

2 – A Balog-Semjén nemzetség címere a sas. Kék pajzsban, zöld téren, páncélos vitéz, jobbján kard török fővel, balján kerek pajzs, lábainál jobbról három és balról három török fő. – Sisakdísz – Foszlányok – Kék – arany – piros – arany.

3 – Beköszönő beszéd – Csíkszereda, 1977.

4 – „Félek, ki ment meg?”- újságcikk.

5 – „Karácsonyfa ünnepélyre” c. beszéd – 1987.

6 – „Félek, ki ment meg?”- újságcikk.

8 -„Újévi biztató” c. beszéd.

9 – „Félek, ki ment meg?”- újságcikk.

10 – Voltam. Kibúcsúzó beszéd, Csíkszereda 2001. május 6.

Debrecen, 2011. május 14.-én.

Atyafiságos tisztelettel és szeretettel:

Pap Gy. László

Megkérem Buzogány Csoma István lelkésztársamat, hogy örvendeztessen meg bennünket zenejátékával és énekével.

Szünet tartását ajánlom, miközben közelebbről is szemügyre vehetik a kedves jelenlevők a kiállított tárgyakat, képeket. A szünet alatt folyamatosan vetítést láthatnak a tárlatból kimaradt fényképekről. 15 perc múlva folytatjuk a rendezvényt.

Nyugodtan mondhatom, hogy Simén Domokos a 20. század egyik kiemelkedő szórványlelkésze volt. Ennek beszédes bizonyítéka, hogy a Csík- és Gyergyó medencében hozta létre a gyülekezeteket. Az első helyen mára erős unitárius közösség alakult. Néhai lelkész egykori lelkésztársát, az Erdélyi Unitárius Egyház volt püspöki tanácsosát, mára nyugalmazott lelkész afiát kértem fel előadás tartására, melyben a személyes kapcsolat mellett megismertet minket az erdélyi szórványkérdésekkel is. Kedves tanácsos úr, Andrási György lelkész úr, Öné a szó.

Az előadás teljes szövege hamarosan olvasható lesz. Szíves türelmüket köszönjük.

Megkérem ismét Buzogány Csoma István lelkésztársamat egy újabb zeneszám előadására.

Talán nem hibázunk, ha elmondjuk, hogy kis kivétellel szórványnak tekinthető a magyarországi unitáriusok közössége. Gergely Feliciánt, a Hőgyes Endre utcai unitárius gyülekezet gondnokát kértem fel tisztelettel arra, hogy megismertesse velünk a magyarországi szórványhelyzet múltját és jelenét, esetleg tanáccsal lásson el, hogy miként mozdulhatunk ki a szórványban élő unitárius embertársaink felé. Kedves Felícián, tiéd a szó.

Kedves nagyváradi lelkésztársam elődje voltam kilenc évig és így tudom, hogy kb. mivel kell neki is megküzdenie a szórványban élő hívek gondozása során. Kérem tartsa meg előadását, melyben tájékoztat minket a partiumi és bánsági, unitárius szórványhelyzetről. Buzogány Csoma István lelkész úr, Tiéd a szó.

Mai rendezvényünk utolsó zeneszáma következik. A Szabó fiúk az összetartozásról énekelnek, mely zeneszám szintén erre az alkalomra született. Köszönöm lelkes hozzáállásukat!

Szeretettel megkérem Buzogány Csoma Istvánt, hogy tartsa meg rendezvény-záró áhítatunkat.

Amint a meghívóban is jeleztük és lassan elérkezett az ideje, minden kedves vendégünket tisztelettel és szeretettel vendégül látjuk a hamarosan sorra kerülő közös ebéden.

Debrecen, 2011. május 14.-én.

További fényképeket láthatnak majd hamarosan az Uniképtárban.

Köszönjük megértésüket.